Navigáció
Eladó Ingatlanok
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
Új építésű társasházi lakások, a Balatontól mindössze pár lépésre.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonlelle frekventált, strand közeli részén, a Balatontól két perc távolságra épülő, a 3. ütemben, 28 egységből álló, 3 szintes, új építésű, kulcsrakész állapotban, várhatóan 2027. II. negyedévében átadásra kerülő társasházi lakásokat.    Az épületben 1+1, valamint 1+2 szobás, erkélyes, vagy terasz,- és kertkapcsolatos lakások kerülnek kialakításra.   Lakóingatlan besorolású ingatlanok önálló mérőórákkal, hőszivattyús hűtés-fűtéssel rendelkeznek majd.    Központi elhelyezkedés, ízléses megjelenés, magas minőség és műszaki tartalom, a Virág utcai strandtól 200 méterre.   A lakásokhoz vásárolható: zárt, felszíni parkoló: 4 00 000 Ft/db,   A belső burkolatok, nyílászárók kiválasztására az alapáras mintakollekcióból, illetve a feláras kollekcióból meghatározott időn belül még lehetőség van. Részletes műszaki leírás ismertetéséhez keressen bizalommal!   Beruházó referenciái városban megtekinthetőek.   A képek az első ütemben elkészült társasházról és lakásokról készültek.   Nyaralónak, állandó lakhatásra egyaránt ajánlott.   További kérdések esetén állok rendelkezésére! Megtekinteni a hét bármely napján lehetséges!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Csak nálunk
Baján, Józsefvárosban megvételre kínálunk egy cc. 180 + 40 m2-es, kétgenerációs, tégla építésű családi házat, 670 m2-es telekkel, 2-állásos garázzsal (cc. 30 m2), 22 m2-es hangulatos kerti kiülővel, fedett terasszal, egyéb gazd. melléképületekkel, tárolókkal, és rendezett portával. A családi ház teljes összképében megkímélt, karbantartott állapotú. Az ingatlan igény,- per,- és tehermentes.   A családi ház 2 ütemben, KM téglából, és B30-as kézi falazóelemből épült. A főépület az 1990-es évek végén bővítésre került egy külön bejáratú, tetőtér beépítéses déli szárnnyal. A külön lakrész almérőkkel rendelkezik, a földszinten kialakításra került benne: 17 m2-es étkező-konyha, fürdő (WC-vel), 19 m2-es szoba, illetve a tetőtérben 2 szoba (11,5 és 20 m2), közlekedő, és külön WC. A főépület déli szárnyának, a garázsnak, és a melléképületnek tetőszerkezetét cc. 4-5 éve teljes egészében cserélték / korszerűsítették, a többi helyen hornyolt cseréphéjazat található. Az elektromos csatlakozás a főép. keleti falában elhelyezett szabv. mérőóraszekrényen keresztül biztosított (1x32A). A déli szárnyban a melegvíz-ellátás villanybojlerrel, a fűtés gázkonvektorokkal biztosított. A cc. 140 m2-es főépületben kialakításra került: 3 külön bejáratú hálószoba (17,7 m2, 17,6 m2, 16,2 m2), 8 m2-es gardróbszoba, éléskamra, fürdőszoba, külön WC, konyha, és egy kivételes adottságú, világos cc. 56 m2-es étkező-nappali. A hatalmas és tágas étkező-nappali, a tégla boltívek, és a cserépkályha mind-mind kivételes karaktert kölcsönöz az élettérnek, és a 'szürke' mindennapoknak. A főépület melegvíz-ellátása és fűtése gázcirkó-kazánnal (lapradiátorok) biztosított, szilárdtüzelésű cserépkályha kiegészítéssel. A lakrészek közötti átmenetet egy (téliesíthető) fedett terasz biztosítja. Az udvaron cc. 30-es, 2-állásos garázs, 22 m2-es kerti kiülő, tároló, és egyéb gazd. melléképületek találhatóak. Az ingatlanhoz 2002-es keltezésű tervdokumentáció elérhető, a térképmásolat rendezett. Az alábbi családi ház méretéből, és kialakításának köszönhetően ideális választás egy nagyobb család / kétgeneráció / vállalkozás számára. A jelenlegi elosztásának köszönhetően a tetőtér beépítéses déli szárny kényelmes lakhatást biztosíthat idős szülőknek / önállóságra vágyó fiatal generációnak vagy vállalkozásnak (könyvelő, műkörmös, fodrász, masszázs stb.), mivel almérővel rendelkezik, és az udvaron külön is megközelíthető a főépülettől. Az ingatlan megvételében ingyenes, bankfüggetlen hiteltanácsadással tudunk szolgálni, illetve meglévő ingatlanának közvetítését is vállaljuk. A profilunk az egyasztalos ügyintézés: értékbecslés, ingatlanfotózás, marketing, ügyvédi közreműködés, energetikai tanúsítvány. A Facebook közösségi oldalon is megtalálhatóak vagyunk: @CityCartelBaja
Előértékesítési akció Balatonföldváron – Most ajándék gépkocsibeálló minden lakáshoz!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínálja Balatonföldváron, a Balatontól mindössze 1.500 méterre, csendes, zöldövezeti környezetben épülő, modern, 4 lakásos könnyűszerkezetes társasház  földszinti lakását.   Ha egy energiatakarékos, korszerű otthont vagy balatoni nyaralót keres, amely hosszú távon is kiváló befektetés, most érdemes lépnie!   A lakás főbb jellemzői: - 58 m² lakótér + 14 m² fedett terasz - 188 m2 Kizárólagos használatú kert - Előértékesítési akció keretében ajándék gépkocsibeálló - Könnyűszerkezetes építés, modern műszaki tartalom - Önálló napelemes rendszer minden lakáshoz – rendkívül alacsony fenntartási költségek - Elektromos padlófűtés és hűtő-fűtő klíma a maximális komfortért - Elektromos redőnyök - Választható hideg- és melegburkolatok, szaniterek, valamint belső ajtók, így új otthonát saját ízlésére formálhatja.   Helyiségek: - előtér - amerikai konyhás nappali-étkező - két hálószoba - fürdőszoba - külön WC - kamra - 14 m²-es terasz   A kiváló elhelyezkedésnek köszönhetően a Balaton-part néhány perc alatt elérhető, miközben a nyugodt, családias környezet garantálja a pihenést és a mindennapi kényelmet. Akár saját otthont, nyaralót vagy értékálló befektetést keres, ezek a lakások minden szempontból remek választást jelentenek.   Várható átadás: 2027 nyara.   Ne maradjon le az előértékesítési kedvezményről! Foglalja le új otthonát időben, és használja ki az ajándék gépkocsibeálló lehetőségét!   További információért, műszaki tartalomért vagy személyes konzultációért keressen bizalommal! Várom hívását vagy üzenetét a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Előértékesítési akció Balatonföldváron – Most ajándék gépkocsibeálló minden lakáshoz!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonföldváron, a Balatontól mindössze 1.500 méterre, csendes, zöldövezeti környezetben épülő, modern, 4 lakásos könnyűszerkezetes társasház  földszinti lakását.   Ha egy energiatakarékos, korszerű otthont vagy balatoni nyaralót keres, amely hosszú távon is kiváló befektetés, most érdemes lépnie!   A lakás főbb jellemzői:   - 58 m² lakótér + 14 m² fedett terasz - 376 m2 kizárólagos használatú kert - Előértékesítési akció keretében ajándék gépkocsibeálló - Könnyűszerkezetes építés, modern műszaki tartalom - Önálló napelemes rendszer minden lakáshoz – rendkívül alacsony fenntartási költségek - Elektromos padlófűtés és hűtő-fűtő klíma a maximális komfortért - Elektromos redőnyök - Választható hideg- és melegburkolatok, szaniterek, valamint belső ajtók, így új otthonát saját ízlésére formálhatja.   Helyiségek: - előtér - amerikai konyhás nappali-étkező - két hálószoba - fürdőszoba - külön WC - kamra - 14 m²-es terasz   A kiváló elhelyezkedésnek köszönhetően a Balaton-part néhány perc alatt elérhető, miközben a nyugodt, családias környezet garantálja a pihenést és a mindennapi kényelmet. Akár saját otthont, nyaralót vagy értékálló befektetést keres, ezek a lakások minden szempontból remek választást jelentenek.   Várható átadás: 2027 nyara.   Ne maradjon le az előértékesítési kedvezményről! Foglalja le új otthonát időben, és használja ki az ajándék gépkocsibeálló lehetőségét!   További információért, műszaki tartalomért vagy személyes konzultációért keressen bizalommal! Várom hívását vagy üzenetét a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Balatonboglár egyik legkedveltebb részén, a Jankovich-telepen – mindössze 250 méterre a Balaton partjától!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonboglár közkedvelt Jankovich-telepi városrészében egy kiváló állapotú, minden részletében gondosan karbantartott, kétszintes családi házat, amely csupán néhány perc sétára található a Balaton partjától és a népszerű, platánfás szabadstrandtól.   Ez az ingatlan ideális választás állandó otthonnak, nyaralónak vagy akár befektetésnek is. Praktikus kialakításának köszönhetően nagyobb családok vagy baráti társaságok kényelmes elhelyezésére is kiválóan alkalmas, így rövid távú kiadásra is remek lehetőséget kínál.   Főbb jellemzők: -Építés éve: 2003 -Szerkezet: könnyűszerkezetes technológia, kiváló műszaki állapot -Hasznos alapterület: 118 m² (két szinten) -Telek mérete: 384 m² -Hőszigetelt homlokzat, korszerű műanyag nyílászárók redőnyökkel -Fűtés: hangulatos kandalló, valamint minden helyiségben modern elektromos fűtőpanelek -Saját fúrt kút a gazdaságos öntözéshez -Két kerti tároló a praktikus tárolás érdekében   A ház elrendezése: Földszint (50 m² + 21 m² garázs) -világos, amerikai konyhás nappali -2 külön nyíló hálószoba -fürdőszoba sarokkáddal -külön WC -15 m²-es fedett terasz közvetlen kertkapcsolattal -21 m²-es garázs, amelyben zuhanyzó és WC is kialakításra került -a garázsból kényelmes lépcső vezet az emeletre   Tetőtér (40 m²) -tágas központi nappali -2 hálószoba -zuhanyzós fürdőszoba WC-vel   Az ingatlan kiváló elhelyezkedése révén a Balaton és a szabadstrand valóban csak néhány perc sétára található, miközben a csendes, rendezett környezet nyugodt pihenést biztosít. A gondosan karbantartott ház azonnal költözhető, fenntartása gazdaságos, kialakítása pedig rendkívül sokoldalú.   Ha olyan balatoni ingatlant keres, amely egyszerre kínál kényelmes otthont, értékálló befektetést és kiváló lokációt, ezt az ajánlatot érdemes személyesen is megtekinteni!   További információért keressen bizalommal a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
ÚJ ÉPÍTÉSŰ, MODERN IKERHÁZ-FÉL ELADÓ SIÓFOK-SÓSTÓ CSENDES UTCÁJÁBAN!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínálja ezt a kiváló műszaki tartalommal megvalósuló, új építésű ikerház-felet Siófok-Sóstó egyik csendes, nyugodt utcájában.   Az ingatlan társasházi alapítással épül, amely jogilag rendezett, önálló tulajdoni viszonyokat biztosít, miközben megőrzi egy családi ház kényelmét és privát jellegét. A modern, lapostetős, földszint + emelet kialakítású épület letisztult építészeti megjelenésével és praktikus elosztásával minden igényt kielégít.   A helyiségek elosztása: Földszint: -tágas, világos amerikai konyhás nappali–étkező -saját fürdőszobával rendelkező hálószoba -külön vendég WC   Emelet: -2 kényelmes hálószoba -fürdőszoba   A gondosan megtervezett alaprajz ideális életteret biztosít családok számára, ahol a közös és privát terek harmonikusan elkülönülnek.   Kiemelkedő műszaki tartalom: -energiatakarékos hőszivattyús fűtési és használati melegvíz-rendszer -komfortos padlófűtés a földszinten -fan-coil hűtés-fűtés mindkét szinten, amely nyáron kellemes hőmérsékletet, télen egyenletes meleget biztosít -magas minőségű Porotherm falazat és födémrendszer -58 dB léghanggátló elválasztó fal a két lakás között a maximális nyugalom érdekében -elektromos alumínium redőnyök valamennyi nyílászárón -zárt udvari gépkocsibeálló   Amennyiben egy korszerű, energiatakarékos és magas műszaki színvonalú otthonra  vagy nyaralóra vágyik a Balaton közelében, ez az ingatlan kiváló lehetőség lehet az Ön számára, de akár értékálló befektetésként is kiváló választás lehet.   További információért keressen bizalommal a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Csak nálunk
ÚJ ÉPÍTÉSŰ PRÉMIUM LAKÁS BALATONLELLÉN – A SZABADSTRANDTÓL CSUPÁN 150 MÉTERRE!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlelle egyik legkedveltebb részén, a szabadstrandtól mindössze 150 méterre, egy új építésű társasház 2. emeletén elhelyezkedő, 51 m²-es, modern kialakítású lakást.   Az ingatlan várhatóan 2026 harmadik negyedévében, kulcsrakész állapotban kerül átadásra, így leendő tulajdonosa egy korszerű, energiatakarékos és időtálló otthon vagy nyaraló birtokosa lehet a Balaton déli partján.   Helyiségek: -Amerikai konyhás nappali -Külön hálószoba -Kádas fürdőszoba -Külön WC -Erkély   Műszaki tartalom: - 30 cm-es téglafalazat korszerű grafitos EPS hőszigeteléssel - 3 rétegű hőszigetelő nyílászárók redőny-előkészítéssel - Padlófűtés és fan-coil hűtő-fűtő rendszer központi hőszivattyúval - Okosotthon-rendszer előkészítés (fűtés és világítás vezérléséhez) - Liftes, akadálymentes kialakítás - Napelem-rásegítés a közös rendszerek energiaellátásához - Kiemelkedően kedvező fenntartási költségek   A lakáshoz egy felszíni gépkocsibeálló megvásárlása kötelező, melynek vételára 3 500 000 Ft.   Az ingatlan kiváló választás lehet állandó lakhatásra, balatoni második otthonnak vagy akár befektetési célra is. A közvetlen vízpart közelsége, az új építés előnyei és a modern műszaki megoldások garantálják az értékállóságot és a magas bérbeadhatóságot.   A szabadstrand, éttermek, kávézók, kikötő és a városközpont néhány perc alatt elérhető, így a lakás egyszerre kínál nyugodt balatoni életérzést és kiváló infrastruktúrát.   Ne maradjon le erről a kivételes lehetőségről! Balatonlelle egyik legkeresettebb részén, a Balaton szomszédságában találhatja meg új otthonát vagy nyaralóját.   További információért keressen bizalommal a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Városközpontban, a Szentháromság tér közvetlen közelében, 3. emeleti, 78 m2-es, 2 szoba + amerikai konyhás-nappali kialakítású, 4 m2-es loggias téglalakás megvásárolható. Az igényesen felújított lakás egy rendezett társasházban található, elosztása jól átgondolt, KNy-i tájolású, világos és élhető terek jellemzik.   Az ingatlanban kialakításra került: amerikai konyhás-nappali, 2 szoba (mindkettő loggia-kapcsolatos), közlekedő-előtér, fürdőszoba és külön WC-kézmosó. A lakás 2019-ben nyerte el jelenlegi állapotát, a fűtést és melegvíz-ellátást gáz-cirkó rendszer biztosítja, a nyílászárók 2-3 rtg. hőszigetelt műanyag profilok. A beépített-gépesített konyhabútor a vételár részét képezi. A lakáshoz 4 m2-es loggia kapcsolódik, ahol egy tároló (kamra) is található.   A közös ktsg. 5.460,- forint, amely a lépcsőház takarítását is tartalmazza. A társasház alagsorában saját, zárható tároló (~5 m2) tartozik a lakáshoz. A feltöltött alaprajz tájékoztató jellegű. A lakótömbhöz 2 db utcai parkolóhely tartozik; a parkolás közterületen ingyenesen biztosított. Az épület ~100 méteres sugarában minden fontos infrastruktúra elérhető: boltok, éttermek, gyógyszertár, orvosi rendelő, közintézmények.   Az alábbi otthon kiváló választás, ha egy újszerű, modernizált téglalakást keres magának, ami felújítása óta szinte alig volt lakva, és amely sok ablakával, tágas tereivel kényelmes élettere lehet a mindennapoknak. Az ingatlan külön megegyezés szerint akár az ingóságokkal, teljes berendezéssel együtt is megvásárolható.   Az ingatlan megvételében ingyenes, bankfüggetlen hiteltanácsadással tudunk szolgálni, illetve meglévő ingatlanának közvetítését is vállaljuk. A profilunk az egyasztalos ügyintézés: értékbecslés, ingatlanfotózás, marketing, ügyvédi közreműködés, energetikai tanúsítvány.   A Facebook közösségi oldalon is megtalálhatóak vagyunk: @CityCartelBaja
Rövidesen birtokba vehető!!   Fonyód frekventált helyén, a méltán híres Árpád parttól 200 m-re elhelyezkedő, magas színvonalú kivitelezésben épülő, minőségi lakások eladók.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál egy 22 lakásos, 3 szintes, új építésű társasházban lévő, nappali + 1, valamint nappali + 2 hálószoba kialakítású, lakóingatlan besorolású lakásokat, melyek gondos és alapos tervezői munka eredményeként kerülnek megvalósításra.   Néhány jellemző:   - tervezés során fontos szempont volt a praktikum, a használhatóság, a fenntarthatóság,                        - beépítendő anyagok kiválasztásánál a magas minőség elengedhetetlen szempont volt, - földszinti lakások saját kertkapcsolattal, az emeletiek pedig erkélykapcsolattal rendelkeznek,  - egész évben használható lakások hűtését-fűtését egyaránt hőszivattyú szolgáltatja, - az ingatlanok nyaralónak és állandó otthonnak is tökéletesek.   A lakásokhoz zárt, felszíni parkoló vásárolható, melynek ára 3 500 000 Ft/db.   Kulcsrakész állapotban, várhatóan 2026. II. negyedévében kerül átadásra. Rugalmas fizetési ütemezés. Beruházó számos referencia munkával rendelkezik.   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Modern, medencés társasházi lakás eladó Balatonlellén – teljes berendezéssel, azonnal költözhető állapotban!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlelle frekventált részén, a Balatontól és a városközponttól mindössze néhány perc sétára, egy új építésű, modern, medencés társasház földszinti, kertkapcsolatos lakását.   Az 55 m²-es, teljesen berendezett és azonnal költözhető ingatlan praktikus elosztásának köszönhetően ideális választás állandó otthonnak, nyaralónak vagy befektetésnek egyaránt.   A lakás helyiségei: - előtér - amerikai konyhás nappali - 2 hálószoba - zuhanyzós fürdőszoba WC-vel - terasz és saját kertkapcsolat   Magas műszaki tartalom – télen-nyáron maximális komfort Az ingatlan a legmodernebb technológiával épült, így energiatakarékos és kényelmes megoldást kínál egész éves használatra: - hőszivattyús rendszer - távvezérelhető mennyezeti hűtés-fűtés - padlófűtés - 3 rétegű üvegezésű nyílászárók - antracit alumínium elektromos redőnyök és szúnyoghálók - riasztó és elektromos beléptető rendszer   Extra felszereltség: - egyedileg készített konyhabútor beépített gépekkel - modern fürdőszoba prémium szaniterekkel - igényes, minőségi bútorzat - a teljes berendezés a vételár részét képezi   Parkolás: Zárt udvari gépkocsibeálló ára: 5 000 000 Forint, melynek megvásárlása opcionális.   Társasházi extrák: A lakók kényelmét kültéri medence és igényes pihenőtér szolgálja, így a nyári kikapcsolódás garantált – akár saját otthonában.   Ez a kiváló adottságokkal rendelkező ingatlan Balatonlelle egyik legjobb elhelyezkedésű részén található, ezért remek lehetőség azok számára, akik modern, értékálló balatoni ingatlant keresnek.   További információért keressen bizalommal a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Csak nálunk
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál egy építési telket Balatonlelle egyik csendes, könnyen megközelíthető utcájában!   Kiváló lehetőség mindazok számára, akik nyugodt, mégis jól ellátott környezetben szeretnék megvalósítani álmaik otthonát vagy nyaralóját. A Balatontól mindössze 900 méterre található, így egy kellemes sétával elérhető a szabad strand.   A 848 m²-es telek külön helyrajzi számon lévő magánútról közelíthető meg, amely szintén a vételár részét képezi. A telek nem rendelkezik közvetlen utcafronttal, ami garantálja a zavartalan, csendes életteret az új tulajdonos számára.   Főbb jellemzők:   - Villany, víz, gáz és csatorna a telken belül - Besorolás: LKE1 kertvárosias lakóterület - Beépíthetőség: 30% - Maximális építménymagasság: 5 méter - Magánútról megközelíthető (külön helyrajzi számon)   A telek elhelyezkedése nemcsak nyugodt, hanem rendkívül praktikus is: bolt, iskola, óvoda és egyéb közintézmények perceken belül elérhetők.   Befektetők figyelem! A jelenleg hatályos jogszabályok és a telek kedvező adottságai lehetővé teszik társasház vagy sorház építését is, így kiváló lehetőséget kínál fejlesztési célokra is.   Ne hagyja ki ezt a remek lehetőséget! Építse meg álmai otthonát vagy nyaralóját, vagy fektessen be egy kiemelkedő adottságokkal rendelkező ingatlanba a Balaton közelében!   További információért keressen bizalommal a hét bármely napján!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Csak nálunk
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlelle frekventált, a központhoz és a Balatonhoz egyaránt közeli részén egy 578 m²-es telken elhelyezkedő, összesen 380 m² alapterületű családi házat.   Az ingatlan különlegessége, hogy három teljesen elszeparált lakrész került kialakításra, így ideális választás többgenerációs együttélésre, nyaralónak vagy akár befektetési célra, kiadásra is. Az egyik lakrész befejezése az új tulajdonosra vár, így saját igények szerint alakítható.   A földszinten egy tágas, amerikai konyhás nappali, két hálószoba, egy kádas és zuhanyzós fürdőszoba WC-vel, külön WC, mosókonyha, spájz, valamint egy kellemes terasz került kialakításra. Az emeleten egy külön bejáratú, kéthálószobás apartman található, amelyhez zuhanyzós fürdőszoba, külön WC, valamint konyha-étkező tartozik. A befejezésre váró lakrészben további három szoba, nappali, konyha és fürdőszoba alakítható ki, továbbá két erkély is kapcsolódik hozzá.   A fűtésről gázkazán gondoskodik radiátoros és padlófűtéses hőleadással, az emeleten klímák kerültek felszerelésre a kellemes hőmérséklet biztosítására a nyári meleg napokon is.   A rendezett udvarban helyet kapott egy fedett kerti grillterasz, fedett gépkocsibeálló, valamint egy garázs is.   Az ingatlan lokációja remek hiszen csendes, kis forgalmú utcában található, azonban a nyüzsgő központ és a strandok egyaránt pár perc kellemes sétával elérhetőek.   Kiváló elhelyezkedésének és adottságainak köszönhetően az ingatlan tökéletes választás állandó lakhatásra, nyaralónak vagy akár jövedelmező befektetésként is.   Ne hagyja ki ezt a sokoldalú lehetőséget Balatonlellén!   További információért keressen bizalommal a hét bármely napján!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Csak nálunk
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonszemes csendes, zöldövezeti részén, mindössze néhány perc sétára a Balatontól egy kiváló adottságokkal rendelkező családi házat.   A 953 m²-es, tágas telken elhelyezkedő 90 m²-es ingatlan igény szerint felújítandó, korszerűsítendő, ugyanakkor jelenlegi állapotában is lakható.   Az ingatlan elosztása praktikus: nappali, konyha-étkező, közlekedőből nyíló 3 hálószoba, fürdőszoba, külön WC, valamint egy fedett, tágas terasz biztosít kényelmes életteret.   A fűtésről gázkonvektorok gondoskodnak, melyet egy hangulatos kandalló egészít ki.   A telken egy különálló melléképület is található, amely kiváló lehetőséget kínál egy önálló apartman kialakítására.   Elhelyezkedése rendkívül kedvező: a Balaton mindössze 700 méterre található, a központ és a vasútállomás pedig kényelmes sétával elérhető.   Az ingatlan ideális választás állandó lakhatásra vagy nyaralónak, ugyanakkor befektetők számára is kiváló lehetőség, hiszen a telekre akár egy 4 lakásos társasház is építhető.   Ne hagyja ki ezt a remek lehetőséget Balatonszemesen!   További információért keressen bizalommal a hét bármely napján!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Fonyód újparcellázású részén egy modern elrendezésű, személyre szabható új építésű családi házat!   Fonyód egyik dinamikusan fejlődő, csendes és rendezett környezetében kínálunk megvételre egy  89m² alapterületű, modern kialakítású, belső kétszintes családi házat, amely egy 376 m²-es telken helyezkedik el. Az ingatlan ideális választás lehet akár állandó otthonnak, akár balatoni nyaralónak.   Helyiségek: Földszint: - nappali - étkező - konyha - 1 hálószoba - zuhanyzós fürdőszoba-WC - fedett terasz Emelet: -2 hálószoba -zuhanyzós fürdőszoba-WC   Műszaki tartalom: Az ingatlan korszerű műszaki megoldásokkal és minőségi anyagok felhasználásával épül: - 30 cm-es téglafalazat - 10 cm grafitos homlokzati hőszigetelés - 25 cm mennyezeti hőszigetelés - energiatakarékos hűtés-fűtés rendszer hőszivattyúval - Ariston villanybojler   Elhelyezkedés: Fonyód újparcellázású része csendes, nyugodt környezetet biztosít, miközben a Balaton, a városközpont és a mindennapi élethez szükséges szolgáltatások is könnyen elérhetők.   Várható átadás: 2027 I. negyedév.   Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget Fonyódon!   További információért keressen bizalommal a hét bármely napján!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Csak nálunk
A CITY CARTEL BALATON KÍNÁLATÁBAN:   Galériás, kertkapcsolatos lakás – modern műszaki tartalom, kiváló befektetés!   Egy hangulatos, folyamatosan karbantartott lakás várja új tulajdonosát, amely ideális választás lehet állandó otthonnak, nyaralónak vagy befektetésnek (kiváló kiadhatóság!).   Az ingatlan 1985-ben épült téglából, majd 2012-ben teljes körű felújításon esett át, így műszakilag korszerű, azonnal költözhető állapotban van.   Főbb paraméterek: - 65 m² lakótér (2 szinten összesen) - 60 m² saját, kizárólagos használatú kert   Műszaki tartalom: - infrapaneles fűtés minden helyiségben - elektromos padlófűtés a konyhában és fürdőszobában - hűtő-fűtő klíma - szigetelt tetőtér és homlokzat - műanyag nyílászárók - ingyenes utcai parkolás - kis lakóközösség (3 lakás)   Elosztás:   Földszint: - Amerikai konyhás nappali - Fürdőszoba WC-vel Emelet (galériás kialakítás): - Hálószoba - Gardróbszoba - Külön WC   A galériás kialakítás különleges térélményt biztosít, míg a saját kert ideális pihenésre vagy akár bérbeadás esetén is komoly értéknövelő tényező.   Jogi helyzet: - Az ingatlan egy helyrajzi számon található - Ügyvédi használati megosztással rendezett - A lakások önállóan használhatók, egymástól fizikálisan is teljesen leválasztva - Közművek külön mérőórákkal (víz, villany)   Miért jó választás? - Alacsony fenntartási költségek - költözhető állapot - Kiváló befektetés – könnyen és gyorsan kiadható - Saját kert + praktikus elrendezés - Nyugodt, kis lakóközösség   Ha egy kertkapcsolatos, jól kiadható, modernizált ingatlant keresel, ezt mindenképp érdemes megnézni!   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!    Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!  
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Panorámás, teljesen felújított lakás azonnali költözéssel, Semmelweis-közeli lokációban   Eladó Budapest X. kerületében, a Semmelweis Sportközpont közelében egy 59 nm-es, 9. emeleti, világos, teljesen felújított panellakás, erkélyes nappalival, külön hálószobával és kiváló panorámával.   A lakás egyik legerősebb értéke a budai oldalra nyíló kilátás: tiszta időben a Gellért-hegy, a Budai Vár és a Mátyás-templom is látható, az erkélyről pedig az augusztus 20-i tűzijáték is élvezhető.   Amiért érdemes megnézni: –azonnal költözhető felújított állapot  világos nappali erkéllyel  külön nyíló nagy méretű hálószoba modern, gépesített konyha felújított fürdőszoba külön gardrób / tárolási lehetőség egyedi mérős távfűtés B energetikai besorolás rendezett, szigetelt, liftes, kamerás társasház kiváló közlekedés: metró, villamos, bevásárlás, parkok a közelben   A környék infrastruktúrája erős: a Shopmark, a Népliget, a Kiserdő és több közlekedési kapcsolat rövid időn belül elérhető. A belváros kb. 15–18 perc alatt megközelíthető. A lakás jó választás lehet fiatal párnak, egyedülállónak, home office-ban dolgozónak, valamint befektetőnek is, aki felújítás nélkül, gyorsan kiadható ingatlant keres.   Fontos pontosítás: A lakás jelenlegi elrendezése: nappali + külön hálószoba. A háló mérete és az alaprajz alapján dolgozósarok vagy átalakítási lehetőség is adott   TISÓCZKI GERGELY ÉRTÉKESITÉSI MUNKATÁRS-REALTY SPECIALIST +3630-815-2505 [email protected]     CITY CARTEL BUDA KFT.   CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.   1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT   WWW.CITYCARTEL.HU
Csak nálunk
A CITY CARTEL BALATON KÍNÁLATÁBAN:   Kivételes lehetőség Balatonlellén – két külön lakóegység, számtalan hasznosítási lehetőség, a Balatontól mindössze 1500 méterre!   Balatonlelle állandó lakosok által kedvelt, nyugodt részén kínálunk megvételre egy igazán sokoldalú, többfunkciós ingatlant, amely egy 651 m²-es, összközműves telken helyezkedik el, és két különálló épületben összesen 154 m² hasznos nettó lakóteret biztosít.   Az ingatlan egyik legnagyobb előnye, hogy többféle élethelyzethez is tökéletesen alkalmazkodik: ideális választás lehet összeköltöző generációk számára, ahol mindenki megőrizheti a saját életterét, ugyanakkor mégis egy közös ingatlanon belül élhetnek. Emellett remek döntés lehet azoknak is, akik saját balatoni nyaralót keresnek, de fontos számukra, hogy az ingatlan egyik része akár külön kiadásra, vendégfogadásra vagy plusz jövedelemtermelésreis alkalmas legyen.   A telek első épülete a 60-as években épült és felújított állapotban várja új tulajdonosát. Elosztása praktikus és otthonos: 2 hálószoba, előszoba, konyha, kamra, valamint fürdőszoba WC-vel. Fűtését konvektorok biztosítják, nyílászárói fából készültek, tetőfedése cserép.   A másik épület a 2000-es években épült, de most került befejezésre, így egy frissebb, korszerűbb lakóegységet kapunk. Helyiségei: 2 hálószoba, amerikai konyhás nappali, valamint 2 fürdőszoba WC-vel. Az épület műanyag nyílászárókkal, redőnyökkel és cserepes tetővel rendelkezik, így kényelmes és jól használható lakóteret kínál.   Az ingatlan lakóingatlanként nyilvántartott, teljes közművel ellátott, elhelyezkedése pedig különösen vonzó:   Balatonlelle szabadstrandja mindössze 1500 méterre található, így a vízpart könnyed sétával vagy rövid kerékpárúttal elérhető.   Miért különleges ez az ingatlan? - két különálló lakóegység egy telken - összeköltöző családoknak, több generációnak is ideális - nyaralónak és állandó otthonnak egyaránt kiváló - az egyik házrész saját használatra, a másik kiadásra is alkalmas - befektetésként is remek lehetőség - összesen 154 m² lakótér - 651 m²-es összközműves telek - Balaton-part, szabadstrand: 1500 méter   Ez az ingatlan valóban azoknak szól, akik nem csupán egy házat keresnek, hanem egy jól kihasználható, sok lehetőséget rejtő balatoni ingatlant, amely egyszerre lehet családi otthon, nyaraló és befektetés.   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!    
A CITY CARTEL BALATON KÍNÁLATÁBAN:   Fedezze fel a Balaton közvetlen közelségében rejlő életérzést Balatonlellén! A vízparttól és a szabadstrandtól mindössze 150 méterre épülő, exkluzív, 10 lakásos társasház ideális választás mindazok számára, akik modern, időtálló otthont vagy értékálló befektetést keresnek a magyar tenger déli partján.   Kiváló lokáció és életminőség A társasház csendes, mégis frekventált környezetben helyezkedik el, ahonnan a Balaton-part néhány perc sétával elérhető. A közelben megtalálható minden, ami a kényelmes mindennapokhoz vagy a gondtalan pihenéshez szükséges.   Időtálló elegancia és megbízható szerkezet Az épület a legmagasabb minőségi elvárások szerint készül: 30-as vázkerámia főfalakkal és 10-es tégla válaszfalakkal. A korszerű hőszigetelő homlokzati rendszer, valamint az esztétikus és tartós lemezfedésű tető garantálja az alacsony fenntartási költségeket és a hosszú élettartamot.   Panoráma és komfort – prémium nyílászárók A lakások kiváló hő- és hangszigetelését 76 mm-es profilú, háromrétegű üvegezéssel ellátott nyílászárók biztosítják. Az ablakok kívül modern antracit, belül elegáns fehér kivitelben készülnek. A nappalikból nyíló emelő-toló teraszajtók nemcsak bőséges fényt engednek be, hanem harmonikusan összekapcsolják a belső tereket a terasszal. A maximális kényelemről és privát szféráról minden helyiségben elektromos redőnyök gondoskodnak.   Exkluzív megjelenés, személyre szabható enteriőr A lakások belső kialakítása az igényességet tükrözi, miközben lehetőséget ad a leendő tulajdonosoknak saját stílusuk megvalósítására. • Hidegburkolatok (szélfogó, fürdőszoba 210 cm magasságig): bruttó 12.000 Ft/m² értékhatárig választhatók • Melegburkolatok (nappali, konyha, hálószobák, tárolók): bruttó 8.000 Ft/m² értékhatárig   Jövőbemutató gépészet és okosmegoldások A lakások modern műszaki tartalommal készülnek, hogy hosszú távon is kényelmes és gazdaságos otthont biztosítsanak: • Helyiségenként szabályozható, okostelefonról vezérelhető elektromos padlófűtés • 2,5 kW-os split klímaberendezés a nappaliban • Aereco higroszabályozású légbeeresztő rendszer és Helios elszívók a friss levegőért • Teljes körű gyengeáramú előkészítés (internet, TV, okosotthon lehetőségek) • Schneider elektromos szerelvények, egyedi mérőórák (3x16A)   Wellness-élmény a mindennapokban A fürdőszobák modern és elegáns kialakításúak: • Prémium zuhanykabin • Beépített mosdós, stílusos fürdőszobabútor • Falba épített, lebegő WC   Ez a társasház tökéletes választás mind saját célra, mind befektetésként – legyen szó nyaralóról vagy kiadásra szánt ingatlanról. Élvezze a Balaton közelségét egy korszerű, értékálló otthon kényelmében!   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!  

A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlelle csendes, állandóan lakott részén egy kiváló adottságokkal rendelkező családi házat, tágas telekkel.   Az 1000 m²-es telken elhelyezkedő, 120 m² alapterületű ingatlan ideális választás lehet nagyobb családok számára állandó otthonnak, de kiváló nyaralóként vagy akár több generáció együttélésére is.   A ház praktikus elosztású, helyiségei: -tágas nappali -konyha–étkező -3 kényelmes méretű hálószoba -gardrób beépített szekrénnyel -kádas fürdőszoba   A nappaliból egy 20 m²-es fedett terasz nyílik, az emeleten pedig egy napozóterasz biztosít kellemes pihenési lehetőséget. Az ingatlanhoz tartozik egy 40 m²-es melléképület, amelyben akár egy különálló lakrész is könnyedén kialakítható. A kertben egy hangulatos kerti konyhasarok kemencével is helyet kapott, amely tökéletes családi és baráti összejövetelekhez. A ház része továbbá egy pince, valamint felette egy 35 m²-es tárolóhelyiség, amely bőséges tárolási lehetőséget biztosít.   A fűtést gázkazán biztosítja radiátoros hőleadással, a nappaliban pedig egy hangulatos kandalló is helyet kapott a hideg téli napokra.   Az ingatlan elhelyezkedése kiváló: a Balaton partja és a városközpont kényelmes, körülbelül 10 perces sétávalelérhető. A közelben iskola, óvoda és üzletek is megtalálhatók, így a mindennapi élethez szükséges szolgáltatások könnyen hozzáférhetők.   Amennyiben egy nyugodt környezetben található, tágas családi házat keres a Balaton közelében, ez az ingatlan remek lehetőséget kínál.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Csak nálunk
Madárcsicsergős erdei környezet!    Kizárólag irodánk kínálatában!    A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Somogybabodon, a Balaton parttól mindössze 15 km távolsága, egy 2808 m2 nagyságú telken elheklyezkedő, 180 m2 lakóterületű, két szintes, teljeskörűen felújított, bútorozott, téglából épült családi házat.    Az ingatlan számtalan lehetőséget rejt magában. Állandó lakhatásra, nyaralónak, vendégháznak egyaránt hasznosítható.    Beosztását tekintve a földszinten egy tágas konyha + étkező egy légtérben, egy spájz, nappali, hálószoba, WC-s, zuhanyzóval és káddal egyaránt rendelkező fürdőszoba, közlekedő és egy fedett terasz került kialakításra.    A tetőtér végleges kialakítása az új tulajdonosra vár. A helyiségek kialakításra, a radiátorok felszerelésre kerültek. A gipszkartonozás megtörtént.    A lankás, örökzöldekkel teli udvarban egy önálló garázs, egy elegáns boros pince is található.    Korábban kialakításra került egy medence, ami jelenleg használaton kívül van, de működő gépészettel rendelkezik, viszont a medencetér felújítást igényel.    Teljes közművel rendelkezik.    Az ingatlan fűtését gáz cirkó kazán szolgáltatja. Az étkezőben egy cserépkályha is található, ami képes az egész házat befűteni.    Remek választás a csend és a nyugalom kedvelőinek. 15 perc autó távolságra Balatonlellétől!    További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Csak nálunk
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínálja Balatonlelle frekventált, kedvelt részén ezt a kiváló adottságokkal rendelkező, felújítás alatt álló, emeletes családi házat.   Az ingatlan világos, tágas terekkel rendelkezik, kialakításának köszönhetően akár kétgenerációs otthonnak is tökéletes választás.   Főbb jellemzők:   Felső szint – külön bejáratú, 65 nm-es, felújított lakrész: A külső lépcsőn megközelíthető emelet teljesen különálló, már felújított és lakható: - 3 külön bejáratú szoba - amerikai konyhás nappali étkezővel - fürdőszoba - külön WC - nagy első és hátsó terasz - ideális külön lakrésznek, vendégek fogadására vagy kiadásra.   Alsó szint – tágas, jól alakítható élettér:   - első és hátsó bejárat - hátsó terasz - 3 külön bejáratú szoba - gardróbszoba - fürdőszoba WC-vel (csempézve) - különálló WC (csempézve, szerelvényezve) - mosókonyha - előszoba és előtér - nagy, amerikai konyhásnak tervezett nappali - kamra - egykori garázs (jelenleg műhely), alatta pince, amely szintén műhelyként funkcionál   Műszaki állapot:   A nagyobb felújítási munkálatok már elkészültek: - új tető - teljes villany- és vízvezeték-hálózat cserélve - új nyílászárók - falak gipszkartonozva, glettelve - alsó szinten két utcafronti szoba parkettázva, festve - gardrób parkettázva - felső szint teljes mértékben lakható állapotú.   A megfelelő hőmérsékletről jelenleg hűtő-fűtő klímák gondoskodnak.   Telek és környezet: A telek hátsó részén egy külön tárolóépület is kialakításra került. A Balaton partja és a városközpont kellemes sétatávolságra elérhető.   Hasznosítási lehetőségek: Az ingatlan jelenleg műhely, alkotóműhely, stúdió és raktár céljára használt, de adottságainak köszönhetően kiválóan alkalmas: -állandó lakhatásra -nyaralónak -többgenerációs otthonnak -befektetésnek, nyaraltatásra.   Kiváló lokáció, sokoldalú hasznosíthatóság, jelentős értéknövelő felújítások – egy igazán jó lehetőség Balatonlelle szívében!   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Teljes körűen felújított, hangulatos, 206 nm-es, 4 szobás családi ház külön üzleti térrel és vállalkozási potenciállal, 720 nm-es telken Arnóton – Miskolc közelében   720 nm telek | 206 nm összterület | 140 nm lakótér | 40 nm garázsszint | 50 nm szuterén | 20 nm fedett, üvegezett terasz | 3 szoba | 5 klíma | padlófűtés | beépíthető tetőtér   Arnót csendes, rendezett utcájában kínálunk megvételre egy 1990-es években épült, 2024-ben műszakilag és esztétikailag is teljes körűen felújított, szigetelt, téglaépítésű családi házat.   Az ingatlan egy 720 nm-es, gondosan karbantartott telken helyezkedik el, összesen 206 nm hasznos területtel, több szinten kialakított, átgondolt térszervezéssel.   Földszint – 140 nm valódi otthonérzéssel A ház központi tere a tágas, amerikai konyhás nappali, amely világos, barátságos hangulatával azonnal magával ragad. Itt könnyű elképzelni a közös vacsorákat, a gyerekek nevetését vagy egy meghitt, nyugodt estét egy hosszú nap után. A lakószinten található: nappali 3 külön nyíló, kényelmes méretű szoba konyha/étkező szélfogó fürdőszoba télikert külön mellékhelyiség kamra pihenő/gardrób A konyhából közvetlen kijárat nyílik a 20 nm-es fedett, üvegezett teraszra, amely tolóajtóval kapcsolódik a kerthez. Ez a tér valódi élettérként funkcionál: reggeli kávé a nap első sugarainál, nyári családi grillezések, vagy egy pohár bor a csendes estében – mindez saját kertre néző panorámával.   Műszaki tartalom – biztonság és komfort hosszú távra Az épület szigetelt, tégla falazatú. A felújítás során: új tető készült teljes víz- és villanyhálózat cseréje megtörtént új burkolatok kerültek beépítésre a hidegburkolatok alatt padlófűtés került kialakításra a szobákban központi fűtés biztosítja a meleget 5 klímaberendezés gondoskodik a kellemes hőmérsékletről minden évszakban A ház műszakilag is stabil, átgondolt és korszerű megoldásokat kínál.   Garázsszint – 40 nm praktikus tér A lakótérből belső lépcső vezet a 40 nm-es garázsszintre, ahol a garázs mellett egy külön kialakított, hangulatos üzlethelyiség is található. Ez a rész ideális lehet irodának, bemutatóteremnek vagy otthonról működtetett vállalkozás számára.   Alsó szint – 50 nm lehetőségek tere A garázsszintről néhány lépcsőfokkal közelíthető meg az 50 nm-es szuterén, amely külön lakrészként is kialakítható, de vállalkozási célra is kiváló adottságokkal rendelkezik. Legyen szó műhelyről, szalonról vagy egy kreatív tér kialakításáról, itt valóban adott a lehetőség.   Külső környezet – nyugalom és rendezettség A telek gondozott, öntözőrendszerrel ellátott, saját fúrt kúttal rendelkezik, ami gazdaságos fenntarthatóságot biztosít. A kert ideális helyszíne lehet pihenésnek, gyerekjátékoknak vagy akár egy jövőbeli medence kialakításának. A tetőtér beépíthető, így a ház a család növekedésével együtt tovább bővíthető, ami hosszú távon is értékálló megoldást jelent.    Ideális választás lehet azok számára, akik Miskolc közelében keresnek nyugodt, családbarát környezetben egy valóban felújított, sokoldalúan hasznosítható otthont – ahol a mindennapok nemcsak kényelmesek, hanem élhetőek és szerethetőek is.   Érdeklődés esetén keressen bizalommal! dr Vincellér Zsuzsa
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlellén egy teljes körűen felújított földszinti lakást, mindössze 1000 méterre a Balatontól!   Balatonlelle állandóan lakott, csendes, mégis frekventált részén található ez a kiváló adottságokkal rendelkező ingatlan, egy mindössze 5 lakásos társasház földszintjén.   A lakás elosztása rendkívül praktikus és kényelmes: - amerikai konyhás nappali - három tágas hálószoba - az egyik hálószobából zuhanyzós fürdőszoba-WC nyílik, valamint közvetlen kijárat biztosított a hátsó teraszra - kádas fürdőszoba-WC - első és hátsó terasz   Az otthon melegéről korszerű infra padlófűtés gondoskodik, továbbá hűtő-fűtő klímák is felszerelésre kerülnek, így egész évben garantált a kellemes hőmérséklet.   A lakáshoz tartozik egy gépkocsibeálló, amely a vételár részét képezi.   Az ingatlan elhelyezkedése ideális: nyugodt környezetben található, ugyanakkor a központ és a Balaton-part néhány perces kellemes sétával elérhető.   Kiváló választás: - állandó lakhatásra - nyaralónak - vagy befektetésként, rövid- illetve hosszú távú kiadás céljára   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Felújított földszinti lakás Balatonlellén, mindössze 1000 méterre a Balatontól!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlelle állandóan lakott, csendes részén egy teljes körűen felújított, földszinti lakást egy 5 lakásos, rendezett társasházban, a Balatontól mindössze 1000 méterre.   Az ingatlan praktikus és élhető elosztású: - előszoba - amerikai konyhás nappali - két tágas hálószoba - zuhanyzós fürdőszoba - külön WC - terasz   A lakás korszerű műszaki tartalommal rendelkezik: a melegről infra padlófűtés gondoskodik, emellett hűtő-fűtő klímák is felszerelésre kerülnek, így egész évben biztosított a kellemes hőmérséklet.   Az ingatlanhoz tartozik egy gépkocsibeálló, amely a vételár részét képezi.   Elhelyezkedése ideális: csendes, nyugodt környezetben található, ugyanakkor a központ és a Balaton part néhány perces kellemes sétával könnyedén elérhető.   Kiváló választás: - állandó lakhatásra - nyaralónak - vagy befektetésként, rövid- és hosszú távú kiadásra egyaránt   Amennyiben egy igényes, azonnal költözhető balatoni otthont keres, ne hagyja ki ezt a lehetőséget!   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Csak nálunk
ÁRCSÖKKENÉS!!  84 500 000 forint helyett most 79 900 000 forint!   Balatonlellén, a központ és a Balaton közelében – új építésű, medencés társasházban azonnal költözhető, berendezett lakás eladó!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlelle frekventált részén, a Balatontól és a városközponttól mindössze pár perc sétára, egy 53 m²-es, első emeleti, teljesen berendezett, azonnal költözhető lakást egy új építésű, modern társasházban.   Lakás jellemzői: - Amerikai konyhás nappali - 2 külön nyíló hálószoba - 2 db erkély - Praktikus, jól átgondolt elosztás - Világos, modern belső terek   Magas műszaki tartalom – egész éves komfort:   - Hőszivattyús rendszer:  távvezérelhető mennyezeti hűtés-fűtés, padlófűtés - 3 rétegű üvegezésű nyílászárók: antracit alumínium elektromos redőnyök, szúnyoghálók - Nemes burkolatok: exkluzív travertin mészkő kívül és belül - Biztonság: riasztórendszer, kaputelefon, elektromos beléptető rendszer   Extra felszereltség:   - Egyedileg készített konyhabútor beépített gépekkel - Modern fürdőszoba, esztétikus burkolatokkal és minőségi szaniterekkel - A teljes bútorzat és berendezés a vételár részét képezi   Társasházi extrák:   A lakók kényelmét kültéri medence és pihenőtér szolgálja, így a nyári kikapcsolódás garantált – akár saját otthonában!   Zárt udvari gépkocsibeálló ára: 5 000 000 Forint, melynek megvásárlása opcionális.   Az ingatlan a legmodernebb technológiával épült, így kiváló befektetés, hiszen ideális állandó lakhatásra, nyaralónak vagy kiadásra is Balatonlelle egyik legjobb elhelyezkedésű részén.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Az építkezés elkezdődött és már csak 2 lakás elérhető! Exkluzív, új építésű lakás eladó Balatonszemesen pár perc sétára a Balatontól!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonszemes csendes, zöldövezeti részén, mindössze néhány perc kényelmes sétára a Balaton partjától egy most készülő, prémium kivitelezésű emeleti lakást, amely ideális választás nyaralónak és állandó lakhatásra egyaránt. Az ingatlan a modern technológia és az elegancia tökéletes ötvözete, magas műszaki tartalommal és időtálló anyaghasználattal. Télen-nyáron komfortos, gondtalan életet biztosít leendő tulajdonosának.   Lakás elrendezése:   - Tágas amerikai-konyhás nappali - 2 külön nyíló szoba - Fürdőszoba, külön WC - Előtér - 14 nm-es erkély   A lakás praktikus elosztása és a tágas erkély kiváló lehetőséget nyújt pihenésre, családi életre vagy akár vendégfogadásra is.   Főbb műszaki és kényelmi jellemzők: - Távvezérelhető fűtésrendszer – modern megoldás, bárhonnan irányítható - Padlófűtés – egyenletes, kellemes hőérzet - 3 rétegű üvegezésű, antracit nyílászárók – kiváló hő- és hangszigetelés - Elektromos, rejtett redőnyök szúnyoghálóval, antracit alumínium kivitelben – kényelem, teljes sötétítés és rovarvédelem - Riasztórendszer és elektromos beléptetés – magas szintű biztonság   Megbízható beruházó, akivel évek óta sikeresen dolgozunk együtt; referenciamunkák Balatonlellén megtekinthetők, így a minőség garantált.   A zárt udvari gépkocsibeálló ára: 3 000 000 Forint, mely a lakással együtt kötelezően megvásárolandó.   Várható átadás: 2026 ősz   Ha egy modern, energiatakarékos balatoni otthont keres nyugodt környezetben, ez az ingatlan kivételes lehetőséget kínál.   Érdeklődjön bizalommal, ne maradjon le erről a ritka ajánlatról! További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
Csak nálunk
Az építkezés elkezdődőtt és már csak 2 lakás elérhető! Exkluzív, új építésű földszinti lakás eladó Balatonszemesen – saját kerttel, pár perc sétára a Balatontól!   A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonszemes csendes, zöldövezeti részén, mindössze néhány perc kényelmes sétára a Balaton partjától egy most készülő, prémium kivitelezésű földszinti lakást, amely ideális választás nyaralónak és állandó lakhatásra egyaránt. Az ingatlan a modern technológia és az elegancia tökéletes ötvözete, magas műszaki tartalommal és időtálló anyaghasználattal. Télen-nyáron komfortos, gondtalan életet biztosít leendő tulajdonosának.   Lakás elrendezése: - Tágas amerikai konyhás nappali - 3 külön nyíló szoba - Fürdőszoba, külön WC - Előtér - 16 nm-es terasz - 234 nm-es, saját, kizárólagos használatú kert   A lakás praktikus elosztása és a nagy kert kiváló lehetőséget nyújt pihenésre, családi életre vagy akár vendégfogadásra is.   Főbb műszaki és kényelmi jellemzők:   - Távvezérelhető fűtésrendszer – modern megoldás, bárhonnan irányítható - Padlófűtés – egyenletes, kellemes hőérzet - 3 rétegű üvegezésű, antracit nyílászárók – kiváló hő- és hangszigetelés - Elektromos, rejtett redőnyök szúnyoghálóval, antracit alumínium kivitelben – kényelem, teljes sötétítés és rovarvédelem - Riasztórendszer és elektromos beléptetés – magas szintű biztonság   Megbízható beruházó, akivel évek óta sikeresen dolgozunk együtt; referenciamunkák Balatonlellén megtekinthetők, így a minőség garantált.   A zárt udvari gépkocsibeálló ára: 3 000 000 Forint, mely a lakással együtt kötelezően megvásárolandó.   Várható átadás: 2026 ősz.   Ha egy modern, energiatakarékos, kertkapcsolatos balatoni otthont keres nyugodt környezetben, ez az ingatlan kivételes lehetőséget kínál.   Érdeklődjön bizalommal, ne maradjon le erről a ritka ajánlatról! További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
VI. kerületben 68 nm-es lakás befektetésnek és Otthonnak egyaránt!
Budapesten, a VI. kerület egyik közkedvelt részén, a Körúttól mindössze néhány lépésre, egy 1890-ben épült, felújított, lift nélküli társasház 3. emeletén kínáljuk megvételre ezt a 68 nm-es, világos, igényesen felújított, igazán otthonos hangulatú lakást.   A lakás jelenlegi elrendezése: nappali + 1 hálószoba + külön konyha + fürdőszoba + külön mellékhelyiség. Kedvező adottságainak köszönhetően akár 2 hálószobássá alakítható, ideális választás lehet saját otthonnak vagy értékálló befektetésnek egyaránt.   A 28 lakásos (+4 üzlethelyiséges), földszint + 3 emeletes, impozáns társasház homlokzatát és belső udvarát néhány éve igényesen felújították. A belső udvar különösen hangulatos: romantikus atmoszférája a régi korok emlékét idézi, igazi belvárosi ritkaság.   A lakás megközelítése kifejezetten kellemes: egy zárható biztonsági rácson, valamint egy közös, virágos előtéren keresztül jutunk a bejárathoz.   Belépve egy praktikus előtér–étkező rész fogad, innen nyílik a nyitott konyha. Külön egységet alkot a világos fürdőszoba, mellette pedig a külön mellékhelyiség kézmosóval, amely kényelmes és funkcionális megoldást kínál a mindennapokban.   A lakás központi tere a kb. 34 nm-es, tágas nappali, nagy belmagassággal és galériával - itt egy hangulatos, kis bárpult-rész is kialakításra került. A nappaliból nyílik a szintén galériázott, kb. 13 nm-es hálószoba, amely kényelmesen berendezhető, intim pihenőteret biztosít.   A lakás 3,8 méteres belmagassága valódi belvárosi eleganciát ad az enteriőrnek, a szobák klimatizáltak, így egész évben komfortos a hőérzet.   Délnyugati tájolásának köszönhetően a helyiségek napfényesek, és mivel csendes, rendezett belső udvarra néznek, nyugodt, zavartalan otthoni környezetet teremtenek.   Az ár tartalmazza a beépített bútorokat, a további berendezés pedig igény esetén külön megállapodás alapján megvásárolható.   A társasház anyagilag rendezett, a lakóközösség pedig igényesen, folyamatosan gondoskodik az épület állapotáról – az utca egyik legszebben felújított háza, rendezett környezettel és igényes megjelenéssel. A lokáció kiváló: a közelben minden kényelmi szolgáltatás elérhető, többek között bevásárlási lehetőségek, gyógyszertár és egyéb mindennapi infrastruktúra.   Közös költség: 19.040 Ft / hó   A közlekedés is kimagasló: pár perc sétával, illetve a 4-es és 6-os villamossal gyorsan elérhető a metró is. A parkolás az utcán fizetős.   Amennyiben felkeltette érdeklődését, további kérdése merült fel, vagy személyesen is megtekintené az ingatlant, keressen bizalommal!   Hívását szeretettel várom!   dr. Vincellér Zsuzsa +36308152510 [email protected]   *A FIX 3%-os lakáshitel részét képező támogatásokat Magyarország Kormánya nyújtja.
A Balatontól mindössze 300, a központtól 750 méter távolságra elhelyezkedő, nagyon jó elosztású, kifejezetten világos, tágas terekkel rendelkező, duplakomfortos, felújított családi ház.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonlellén, frekventált, közkedvelt, ugyanakkor csendes utcában található, 823 m2 nagyságú telken található, 160 m2 lakóterületű, felújított, két szintes, téglából épült családi házat.   A felújítás során külső nyílászárók, homlokzati szigetelés, víz, villany hálózat, burkolatok cseréje és korszerűsítése és a ház klimatizálása történt.    Beosztását tekintve a földszinten egy előtér, kádas fürdőszoba, külön WC, tágas konyha + étkező, nappali, hálószoba és egy terasz található.    A tetőtérben 4 szoba, egy konyha, kádas, WC-s fürdőszoba, valamint dupla erkély került kialakításra.    Teljes közművel rendelkezik, padlófűtés, hűtő fűtő klímák, a földszinti hálóban, elektromos padlófűtés, és egy exkluzív cserépkályha is található a nappaliban.    Két generációnak, nyaraltatásra, állandó lakhatásra egyaránt ajánlott.    A kertben bónusként, egy nappali+konyha, két hálószobával és WC-s fürőszobával rendelkező, könnyűszerkezetes apartman is találálható.    Kifogástalan lokáció, számtalan lehetőség.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Balatonszárszón KÉT KÜLÖN LAKRÉSZES, FELÚJÍTOTT CSALÁDI HÁZ ELADÓ!   Kiváló választás két generáció együttélésére vagy befektetésnek/kiadásra!   A City Cartel Ingatlaniroda Balatonszárszó csendes, állandóan lakott részén eladásra kínálja ezt a két külön bejáratú lakrészt tartalmazó, teljeskörűen felújított családi házat. A ház két szinten, összesen nettó 140 m² (bruttó 200 m²) lakótérrel és 30 m²-es panorámás terasszal rendelkezik, a telek mérete 1426 m².   Főbb jellemzők:   -2 különálló lakrész, külön bejárattal -3 fürdőszoba, WC -2 felszerelt konyha -Feldolgozó műhely -Kényelmes, hűtő-fűtő klímákkal felszerelt, télen-nyáron otthonos -A tetőtérből és a teraszról gyönyörű kilátás a Balatonra és a Badacsonyra   Extrák, amik igazán különlegessé teszik Teljes felújítás: -H-tarifa, „éjszakai” áram -3 fázis -Megújított vízhálózat -Locsolóhoz külön vízmérőóra   Csodás, permakultúrás gyógynövénykert kiépített ágyásokkal: -Öntözőrendszer -Dísznövények, gyümölcsfák, termő cserjék -Tágas kert, diófa alatti hangulatos pihenőhely   A felső szint nagy teraszáról csodás kilátás nyílik a tóra, a kertre és a környező növényzetre – tökéletes hely a reggeli kávéhoz vagy esti beszélgetésekhez.   Elhelyezkedés A Balaton könnyen megközelíthető: -autóval: 3 perc -kerékpárral: 8 perc -gyalog: 20 perc   Boltok, gyógyszertár, éttermek a közelben.   Ne hagyja ki ezt a remek lehetőséget! További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 
1
2
3
»